Sok program, sok látnivaló: ez jellemi az itteni napokat.

Az elmúlt három napban két iskolában voltam, órákat néztem. Azért jutott idő a szépre, a kirándulásra is: Bornemouth tengerparti városba kirándultunk. Csodálatos volt a szikrázó napsütésben a tengerpart, hiszen októberben nem tömegeket látott az ember, hanem a vad természetet.

Ha az ember Angliában van, annyi mindenen elgondolkodhatunk. Megfigyelted már, hogy

- kifelé vagy felfelé nyílnak az ablakok

- két csapból folyik a víz, és így a langyos víz "keverése" szinte művészet

- persze a közlekedés aztán számos fura kérdést vet fel: miért jó ott vezetni, ahol vezetnek... Az autók rendszámtáblája elöl fehér, hátul sárga. Mi a baj az Opel márkával?

- a legtöbb cső a házak falán, kívül van.  És még folytathatnám...

Nagyon sok előadást hallgattam az angol oktatási rendszerről. A tanárok szakfelügyelete, vizsgáztatása sokkal szigorúbb, sokkal több adminisztrációval. Az angol oktatási rendszerben két fontos dolog van: a gyermek legyen boldog és legyen biztonságban. Ennek megfelelően például az iskolába csak engedéllyel lehet belépni, a tanuló a tanítás végéig az épületben kell, hogy maradjon. Amennyiben a gyermekek jogai bármilyen módon sérülnek, az iskolát akár be is zárják.

Nagyon jól felszerelt iskolákat láttam. Volt olyan iskola, ahol egy fodrászműhelyt rendeztek be, hogy az érettségi után akár ezt a szakmát is válasszák a tanulók. A diákok sokat vizsgáznak: 7,9,11,16,18 éves korukban van komplex vizsgájuk. (legfőképpen matematika és angol tantárgyakból). Ezek központi vizsgák, kötelezőek.

Igazán érdekes volt hallani, hogy a tanárokat mennyire zavarja az, hogy a tanulók nem tanulnak nyelveket. Egy 1100 fős iskolában 4-en tanulnak franciát és 3-an spanyolt!! Miért is tanulnának, ha az angollal mindenütt megértik őket?

Ami a leginkább szembetűnő az, hogy az iskola rendkívül színes. Egymás mellett tanul az egyiptomi, szír, arab, kínai és az angol. Sok erőfeszítés van abban, hogy ez így legyen, hiszen egymás kultúráját, nyelvét tiszteletben kell tartani, és erre nevelik a diákokat.

Végezetül néhány kép:

Ma a tanulásé volt a főszerep. A délelőtt folyamán angol beszédkészség fejlesztő feladatokat kaptunk, a fő téma az oktatás volt. A cél az volt, hogy egymás iskoláit ill. egymás munkáját megismerjük. Kiderült számomra, hogy szinte minden ország a pénz hiánnyal küzd, magasak az óraszámok és a tanárok nagyobb elismerésre vágynak. A nyelvismeretemre büszke voltam, így már a második órában a tanár szerepet rám bízták :) Az egyik feladatot nekem kellett levezetnem. :)

Az órák után pizza, majd nagy séta a városban. Szerencsére szikrázó napsütés volt egész nap!!

Az utazás mindig izgalmas, mindig sok új dolgot rejt...

Így indultam el én is október 7-én Angliába, Southamptonba: "School development and quality management" kurzusra, amelyet iskola vezetőknek tartanak. Kíváncsian várom azt, hogy megismerjem az angol oktatási rendszert, iskolákat lássak, megismerjem más országok oktatását, iskoláit, tapasztalatait. Egymástól sokat lehet tanulni, remélem új ismeretekkel, kapcsolatokkal fogok hazatérni.

Az út hosszú volt, annak ellenére, hogy nem túl messze van Southampton Londontól, hiszen mindössze másfél óra vonattal, de csak bonyolult átszállásokkal lehet Standset repülőtérről oda eljutni. A legkellemesebb dolog az utazásban az volt, hogy találkozhattam Londonban egyik kedves tanítványommal, és jót kávéztunk, teáztunk a vonatom indulásáig.

 Southampton fontos kikötőváros Anglia déli részén, a Test és az Itchen folyók torkolata által határolt félszigeten. A név az angol 'south' - azaz dél, valamint az óangol 'hampton' - városka, kis település szavakból tevődik össze. A már a középkorban virágzó várost a az 1665-ös pestisjárvány tépázta meg, és csak a 19. század elején építették újra.

Vendéglátóm délután ötig dolgozott, így miután megérkeztem egy órát sétáltam a városban. Első benyomásom az volt hogy a középkori városfalak mellé felépült egy modern kikötőváros és így a történelem, az óváros egy kissé a háttérbe szorult. Ez az első benyomásom a mai napon egy kicsit megváltozott, de erről később írok... A ház, amelyben lakom "nagyon angol". Két cica, egy házi néni, akinél már lakik egy francia fiatal, aki nyelvtanfolyamon van. A szobám kicsi, de erre a hétre teljesen megfelelő. A vacsora finom, a társaság jó volt.

A mai nap délelőtt már oktatás volt. Vendéglátónk Elli, hosszasan mesélt nekünk az angol oktatási rendszerről. Nagyon érdekes dolgokat tudtam meg:

- igen, egyenruhát hordanak, de minden iskola évben van három egyenruha mentes nap. Ezeken a napokon a tanulók megadott témában öltöznek fel (például regény szereplőknek) és minden tanuló ezen a napon egy fontot fizet jótékonysági célból.

- Amennyiben egy iskolába új kolléga érkezik, egy éven át mentort kap. Amennyiben ebben az évben nem megfelelően dolgozik, ebben az iskolában tovább nem dolgozhat, még elmehet másik iskolába. Azonban, ha a második évben sem felel meg a munkája, tanár többet sehol sem lehet.

- Tanulók az angol iskolában nem buknak meg: if you do not achieve, you automatically move to a higher level, as repetition costs money... Érdekes...

- Az állami iskolákban nincs olyan felszerelés, amit a tanulóknak vinni kell, csak egy tollal kell megjelenni. Gyakori az olyan diák, aki még ezt sem tudja magával vinni.

Hallottam az angol tanárok béréről :), minősítéséről (a mi rendszerünk sokkal megengedőbb!!)

Az előadás után sétáltunk az óvárosban. Itt lakott Jane Austin, természetesen a történelem része a Titanic és jártam a legöregebb pub-ban. A képeket még csatolom, de most vár a vacsora ...

Azt hittem idáig, hogy a  a barokk nem lehet lenyűgöző, erre a tegnapi katedrális látogatás rácáfolt. Lélegzetelállító csoda, Caravaggio zseniális, a lovagok sírhelye a lehető legméltóbb helyen található.

A St. Juliansban található nyelviskola rendkívül modern képzést nyújt, szerencsémre kis létszámú csoportban fejleszthetem az angol nyelvtudásomat, fantasztikus Tamsin nevű tanárunk segítségével, aki angol irodalmat tanít a tanév során egy máltai magániskolában, évekig élt Olaszországban és a liverpooli egyetemen is tanít. Rengeteg beszélgetünk és igen sok hasznos információt tudtam meg a csoporttársaim oktatási rendszeréről. Holnaptól új csoporttársaink is lesznek, kíváncsian várom...

Bizonyára mindenki hallotta már a tragédiát, ami két nappal ezelőtt történt Genovában, ahol történetesen én is ott voltam, még szerencse, hogy jókor jó helyen a városban. A katasztrófa megelőzhető lett volna, mert már tudták, hogy milyen rossz állapotban volt a híd, évek óta téma volt, hogy egy újat kell építeni, és éppen Genova utasította el ezt a megoldást. Sajnos. A következmények lesújtóak. 

Őszintén szólva magam is meglepődtem azon, hogy itt az északi részen, ami egyben Itália ipari fejlett területe mennyire rossz állapotban vannak az utak. Milánóban például a villamosok az autósok között mennek, nincs elkülönített sín, se sávelválasztó, így én nem tudtam mi fog elütni engem, a gyalogost, a forduló villamos vagy az autó. A gyalogosok egyáltalán nincsenek biztonságban még a felfestett átkelőnél sem, mert ki kell várni azt a pillanatot, amikor nem jön semmi, vagy egy-egy rendkívül udvarias vezető néha megáll. A dudálásnak itt hagyománya van, ez egyfajta jelbeszéd. Egyszer egy autós három rövidet dudált a motorosra, mire az hármat dudált vissza. Mintha csak a karmesterre vártak volna. 

A metró vonalak nagyon kiterjedtek, sőt a legújabb városrészben közlekedő vonalon nincs is vezető, minden automata vezérlésű, ami nagyon furcsa volt számomra. Most Ferragosto lévén hétvégi menetrend van, 7-8 percet kell várni, de várakozás közben tévét lehet nézni,. A buszjáratok átszövik a várost és minden sarkon megállnak, a jegy pedig ugyanannyi, mint otthon. Milánónak négy vagy öt pályaudvara van, a legnagyobb és legforgalmasabb a Stazione Centrale, amely szerintem a Mussolini érában épülhetett. A vonatok sokszor késnek, de megfizethetőek és néhány helyi vonatottól eltekintve kényelmesek. Sokan használják a vasutat. Az autópályák kapus rendszerben működnek, ami szerintem bonyolult, drága és lassítja a forgalmat. Az viszont tény, hogy itt a nagy hegyek miatt rengeteg viadukt és alagút van, a legtöbbje a hatvanas években épült és nem sokat fordítottak a felújításukra, ami mostanra a szörnyű baleset után elkerülhetetlenné vált.

Elérkezett a tanfolyamom kezdete, amely az Fluency and English Development for Teachers nevet viseli.A regisztráció után több csoportba lettünk osztva, szerencsémre egy kis létszámú, mondhatni mini csoportban tanulhatok egy német és egy spanyol kolléganőmmel. Kihívások várnak rám, mert a német hölgy angolos és a spanyol kémiát és matekot tanít angolul, de így általuk is csak fejlődhetek.

A vasárnapot Marsaxlokkban egy kis déli halászfaluban töltöttem. A kikötőben színesre festett halászhajók (luzzuk) ringatóznak. Látszólag egyformának tűnnek, de mindegyikre egy szem van festve, Horus védelmező szeme, ezáltal a tagolt, veszélyt jelentő partvidéken halászókra Horus szeme figyel. Vasárnaponként a sziget leghíresebb halpiacát találjuk itt, a rakpartot rengeteg halétterem szegélyzi. A helyiek sátrakba költözve az egész napot családjuk körében piknikezéssel, grillezéssel töltik.

A hétfő délután Mostába utaztam, ahol Európa harmadik legnagyobb kupolájú barokk templomát látogattam meg, hivatalosan Mária Mennybemenetle templomát. Hát rég láttam ilyen színes,kissé ízléstelen, furcsa forgatagot, minden létező oszlopot, házat kidíszítettek(mivel augusztus 15-én nemzeti ünnepük van, Mária Mennybemenetele (Santa Marija)), itt lesz a legnagyobb tűzijáték is, a képek magukért beszélnek...

A dómot vörös vásznakkal még belülről is beborították. Érdekességként egy pár szóval a mostai csodáról:

1942-ben egy német bomba csapódott a hívőkkel teli dómba,de nem robbant fel, végigcsúszott a padlón és mindenki megmenekült, a bomba másolatát ma is láthatjuk.